
Fénybevezető képzés
Itt ragadt lelkek hazasegítése
Csak a Spiri Tiszta képzés részeként végezhető el.
A földhözragadt lélek (elhunyt ember lelke, mely itt ragadt és nem tudott átlépni valamilyen okból kifolyólag a Fény Hazába) hazasegítése, a Fénybe.
Az úgynevezett "megszállás" a közhiedelemmel ellentétbenönhibáján kívül elszenved, épp ellenkezőleg:ő maga nyújt táptalajt az itt ragadt léleknek a csatlakozásra.Félelemmel, blokkokkal, depresszióval,esetleg tudatmódosító szerekkel,azaz alacsony rezgésszinttel.fizikális és lelki tüneteit is kivetíti a "megszállt" emberre.A lelkek is, a fizikai test is energiahiányosak lesznek emiattaz élő ember legyengül, könnyen megbetegszik.
nem egy áldozati dolog, amit a megszállott személyAz itt maradt lélek saját korábbi betegségeinek
nem egy áldozati dolog, amit a megszállott személy
Az itt maradt lélek saját korábbi betegségeinek

A földhözragadt lelkek pedig többek között azért maradnak itt és válnak "megszállókká", mert életükben féltek a haláltól,
az Isteni büntetéstől vagy esetleg a pokoltól.
(Persze, mint tudjuk mindez valójában nem létezik, csak illúzió, amit a hitük generál számukra.) Illetve befejezetlen ügyük maradt, vagy görcsösen ragaszkodnak valakihez vagy valamihez.
Mivel félnek, nem mernek átlépni azon a Fénykapun, ami haláluk pillanatában nyílik meg számukra és csak korlátozott ideig marad nyitva.

☝ A képzés a Spiri Tiszta képzés része és egyénileg zajlik.
A MENTÁLIS ÖNVÉDELEM képzés elvégzése minden esetben meg kell előzze.